X

2018-ban is érdemes jelentkezni „Tudom, hogy én is képes vagyok rá!” c. pályázatunkra!

Tavalyi példaképeink közül orvosi-szakmai szempontok alapján Cservenák Ákos élhetett a Signia hallókészülékek gyártójának felajánlásával, az ő továbbtanulását támogattuk egy modern hallókészülékkel. Ákos részletesen beszámol arról, hogyan értesült a pályázatról, miért döntött úgy, hogy élni fog ezzel a lehetőséggel.

Első kérdésként adódik, hogyan is értesültem erről a lehetőségről? Nos, a Miskolci Egyetemen regisztrálva vagyok a hallássérültek között, és az egyetemi fogyatékosügyi koordinátorunk továbbította a pályázati felhívást, amelyet a Sivantos Kft. küldött el neki. Ezután elolvastam a pályázati felhívást, és már akkor tudtam: ezt meg kell pályáznom! Nagyon tetszett az előző évi díjátadóról készült videó és a díjazottak leírása is.

Következő lépésként szükségem volt több dokumentumra is, amelyeket az idei pályázaton is kérnek:

  • Kitöltött jelentkezési lap: a SINOSZ pályázati lehetőség weboldaláról lehet letölteni: https://sinosz.hu/nagyothallo-fiatalok-figyelem-palyazati-lehetoseg/
  • Fotó a pályázóról: érdemes egy jó minőségű fotót választani, és olyat, ami tetszik.
  • Tanulmányok folytatását igazoló dokumentumok: az egyetem tanulmányi osztályáról lehet kérni.
  • Fél évnél nem régebbi hallásgörbe: adódott a lehetőség, hogy ingyen megcsinálják a hallásvizsgálatot a budapesti Signia Hallásközpontokban. Nekem a Múzeum körúti hallásvizsgáló esett közelebb, itt nagyon segítőkészek voltak, sikeresen megcsináltuk a hallásgörbét.
  • Díjak / oklevelek másolata: érdemes minden olyan díjat/oklevelet mellékelni, amire büszke az ember. Nekem például a Köztársasági Ösztöndíjak, Tanulmányi Emlékérmék, kitüntetéses BSc-MSc diplomák, nyelvvizsgák, TDK helyezések, tudományos publikációk, stb. alkották ezt a részt. De ezek nem kötelezőek, a kiválasztásnál sokféle szempontot vesz figyelembe a bizottság.

Ezeket a dokumentumokat e-mailben kell elküldeni a megadott címre.

A beadás után körülbelül egy hónap múlva jött az értesítés, hogy Példakép lettem! Nehéz leírni azt az örömet, amit ekkor éreztünk a családdal együtt. Ekkor viszont még nem tudtam, hogy a felajánlott hallókészüléket megkapom-e vagy sem. Valamivel később kaptam egy újabb értesítést, hogy mintát vesznek a fülemről. A további alkalmak során már sejtettem, hogy végül is én kapom meg a hallókészüléket, amelyet később meg is erősítettek. Ez újabb öröm volt számunkra, amit megint csak nem lehet leírni.

A díjátadó novemberben volt, nagy nyilvánosság előtt. Büszkeség töltött el, amikor a színpadra felléptem, és átvehettem az ajándékokat, köztük az új hallókészüléket is. Aki már vett át valamilyen kitüntetést, sejtheti az érzést, azonban ez jóval egyedibb, hiszen mindenkit név szerint köszöntenek, és bónuszként mindenkiről mondanak is egy pár szót!

A hallókészülék szuperül működik, amiért azóta is nagyon hálás vagyok. A hallókészülékről élménybeszámolókat már írtam korábban:

https://www.signia.hu/2018/01/09/interju-cservenak-akossal/
https://www.signia.hu/2018/01/22/cservenak_akos_elmenyei_a_hallokeszulekkel_kapcsolatosan/

Az új hallókészülékkel nem csak én, hanem a család életminősége is jelentősen javult. Most már jóval kevésbé jellemző a visszakérdezés problémája.

Szóval arra biztatnám minden sorstársamat, hogy bátran pályázza meg a lehetőséget, nem veszthet semmit és nem fog csalódni!

Szívélyes üdvözlettel:
Cservenák Ákos