Gratulálunk 2017-es példaképeinknek - bemutatjuk Nyisztor Dórát

Név: Nyisztor Dóra
Életkor: 21 éves
Lakhely: Debrecen
Tanulmányok: jelenleg a Debreceni Egyetem hallgatója

Dóra három éves kora óta visel hallókészüléket, amit azonnal elfogadott. Óvodában, általános iskolában és a gimnáziumban is integráltan tanult. Osztályfőnöke nyitottan, kedvesen fogadta és fogadtatta el az osztállyal, így hamar összebarátkozott a társaival. A gimnázium végéig heti rendszerességgel segítette a fejlődését a Pedagógiai Szakszolgálat szurdopedagógusa, akinek a mai napig hálás a sok támogatásért. Dóra a legjobb tanulók közé tartozott, egyedüli hallássérültként az osztályban. A tanulás mellett tűzzománccal foglalkozott, rajzolt, versenyeken is szép eredményeket ért el. Amire a legbüszkébb: a Déri Múzeumban megrendezett „Munkácsy után szabadon” rajzpályázaton I. díjat nyert. A gimnázium alatt német középfokú nyelvvizsgát szerzett, idén pedig angolból is nyelvvizsgázott. Rendszeresen jár edzőterembe, nyáron sokat strandol, szeret úszni. Itt néha hátrányként éli meg a hallássérülését, mert a hallókészülékét nem viselheti vizes közegben. A barátai figyelnek rá beszéd közben, szájról olvasással könnyen kommunikál velük. Szívesen elmegy szórakozóhelyekre, fesztiválokra, moziba, koncertekre. De otthon a csendben olvasni, pihenni is szeret.

Az egyetemen védőnőnek tanul, majd mesterképzésen szeretné folytatni a tanulmányait, a Táplálkozástudományi Karon. Célja a doktori cím megszerzése, azt is tervezi, hogy az ERASMUS program keretében külföldön tanul majd egy ideig. Leendő családjával szeretne minél több helyre eljutni a világban. Álma, hogy létrehozzon egy alapítványt, amelyen keresztül segítséget nyújthat a hozzá hasonlóan valamilyen hátránnyal vagy nehézséggel küzdő embereknek.