A „Thank You Scientist” zenekar köszönetet mond a Signiának a hallásvédő megoldásért

Dr. Suzanne McCorry a Signia audiológusa. Az ügyfélszolgálati csapat tagjaként segít a hallókészülék-specialistáknak jobban kiszolgálni pácienseiket. Suzanne egyúttal egy zenész édesanyja is – fia, Cody McCorry a népszerű Thank You Scientist együttes tagja. Az alábbi bejegyzésben az audiológus édesanya számol be arról, hogyan segített a Signia megóvni a srácok hallását.

Egy zenész anyukája vagyok. Emellett audiológus is.

Anyaként hihetetlenül büszke vagyok Cody fiam sikerére, amit a Thank You Scientist zenekarral ért el. Sosem felejtem el azt az érzést, amikor láttam őt hatalmas tömeg előtt játszani egy nagy, nyári szabadtéri színpadon New Jersey-ben, az Asbury Park partján. Mindenki hangosan éljenzett, én pedig annyira izgatott voltam!

A körülöttem álló emberekhez fordultam, és elmondtam nekik, hogy „Ez az én fiam!”.

Bevallom, az a tény, hogy a fiam egy rockbanda tagja, vegyes érzéseket jelent az audiológus énem számára: azonnal aggódni kezdek a fülei miatt. A zenekaruk az Egyesült Államokban és Kanadában is turnézik majd, ahol nagyobb helyszíneken fognak játszani. Ez azt jelenti, hogy Cody több alkalommal is túlzott hangerőnek lesz kitéve, és ez visszafordíthatatlan hallásveszteséget okozhat. Szerencsére fülvédő használatával a kockázat mérsékelhető, és én egy nagyszerű cégnek dolgozom, amelyik hajlandó volt segíteni nekünk. Tudta Ön, hogy a Signia a kiválasztott piacokon egyéni fülvédőket kínál a zenészek számára?

Így aztán telepakoltam a régi válltáskámat mindenféle érdekes audiológiai eszközzel, és elmentem a Thank You Scientists próbatermébe, ami tele volt nálam sokkal menőbb emberekkel. Együtt kellett lógnom a zenekarral és benyomásokat szerezni a hálás pasasok mind a 14 füléről. A fiúk nagyon türelmesek voltak, érdekelte őket a folyamat.
Egy zenésznek egyedi hallási igényei vannak. A hagyományos füldugók jobban elnyomják a magas frekvenciákat, mint a mélyeket, ez az egyik oka annak, hogy a zenészek nem szívesen viselnek ilyeneket. A zenészek számára készített fülvédő hangminősége ennél sokkal jobb. A hagyományos füldugókkal ellentétben ennek a fülvédőnek a csillapítása a teljes frekvenciaspektrumon át egyenletes. A zenészeink számára készített füldugók zajcsökkentés-besorolása (noise reduction rating: NRR) 11 dB NRR vagy 13 dB NRR. Ez kevesebb védelem, mint amit a hagyományos füldugók nyújtanak, de mindannyian tudjuk, hogy a zenészek gyűlölik, ha úgy érzik, elmulasztanak valamit. Ki fogják venni a fülvédőiket, ha úgy érzik, túlságosan be van dugva a fülük és lemaradnak a zenéről. Az alacsonyabb NRR-besorolás következetesebb használatot és általában jobb eredményeket hoz.

A fiúk annyira örültek az új hallásvédőiknek, hogy a következő videót posztolták ki hivatalos Facebook-oldalukra: https://www.facebook.com/ThankYouScientist/videos/vb.197288774465/10155787612804466/?type=2&theater

Annyival jobban érzem magam most, hogy tudom, megvédik a hallásukat. Köszönjük a Signia tudósainak!