1966: Siretta. Hallójáratba helyezhető készülék, egyéni illesztéssel

A fülbe helyezett hallókészülék ötletét már 1923-ban szabadalmaztatták, de az alkotóelemek ekkor még túl nagyok voltak ahhoz, hogy a szabadalom alapján megépíthessék a terméket. Végül 1966-ban a Siemensnek sikerült megvalósítania ezt az ötletet. A Siretta 339 volt az első fülben hordható Siemens hallókészülék, amely egy speciálisan erre a célra tervezett mikroerősítő segítségével készülhetett el. A Siretta csak kb. 3,5 grammot nyomott, és úgy tervezték, hogy kellemetlen nyomásérzet nélkül, kényelmesen illeszkedjen egy átlagos formájú fülbe. A kis és közepes hallásveszteséggel élők körében az új ITE-rendszer hamar népszerű alternatívája lett a fülmögötti hallókészülékeknek.

1966_2

1966 Az összeszerelés nagy pontosságot kívánt (1966)

Wilhelm Gramsch feltaláló Königsbergben (akkor porosz város, ma Kalinyingrád, Oroszország) 1923. január 19-én bejegyzett 415944-es számú német szabadalmában azt javasolta, hogy a hallókészüléket „olyan kis méretű alkotóelemekből állítsák össze, hogy a készülék a fülkagylón belül, a hallójáratban legyen hordható.” Az akkori technológiának azonban még hosszú utat kellett bejárnia addig, amíg a hallójárati hallókészülék elkészítése lehetővé vált. A következő 40 év során elért fejlődésnek köszönhetően a hallókészülékeket már a fül mögé lehetett helyezni, de még a kor legfontosabb találmánya, a hagyományos tranzisztor is túl nagy volt ahhoz, hogy az eszközöket ennél jobban összezsugorítsák.

A Siemensnek sikerült kifejlesztenie egy új erősítőtechnológiát, amely tovább csökkentette a tranzisztorok méretét. Az eszköz mikroerősítője egy integrált félvezető áramkör volt, amely egyetlen darabból állt. Ez az alkatrész (egy apró szilícium lemez) nem csak jelentősen kisebb és könnyebb volt a hagyományos erősítőknél, hanem azoknál kevésbé volt hajlamos a meghibásodásra és az interferenciára. Ezzel egyidejűleg más alkatrészek is összezsugorodtak; csaknem tíz Siretta 339 áramátalakító fért el ugyanakkora helyen, mint egyetlen átalakító 1955-ben. A Sirettának nem volt szüksége ennél nagyobb teljesítményre. Egyetlen apró elem elegendő energiával látta el a készüléket kb. 60 órányi folyamatos működéshez. A felhasználók újratölthető akkumulátort is választhattak, amely egész napra elegendő töltést biztosított, és akár éjjel is fel lehetett tölteni. Az energiamegtakarítás érdekében a készülékviselők a Sirettát anélkül is kikapcsolhatták, hogy ehhez ki kellett volna venniük a készüléket a fülükből. A Siretta volt az őse korunk legmodernebb hallókészülékeinek, amelyek egyénileg illesztett házzal készülnek, és olyan aprók, hogy szinte észrevehetetlenek mások számára.