Gratulálunk példaképeinknek - bemutatjuk Pócza Barbarát

Barbara enyhe és közepes hallásveszteséggel él. Celldömölkön a Városi Általános Iskolába járt, halló gyerekek közé. Majd a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanult és érettségizett. Ötévesen 17 hanghibája volt, amit korai fejlesztéssel logopédus segített kijavítani. Barbara halláscsökkenése miatt állandó nehézségekkel küzdött.

Pócza BarbaraÚgy érezte, folyton bizonyítania kell, hogy képes arra, mint halló társai. Kitartása és szorgalma révén jutott el angol nyelvből az osztályozó vizsgák után az alap-, majd az emelt szintű érettségiig. A főiskolán találta meg a helyét a közösségben és a tanulásban. Azért jelentkezett szociális munkás szakra, hogy saját tapasztalataival segíthessen sorstársainak és másoknak. A főiskolán nagyon jól érzi magát, mert olyan emberek veszik körül, akik elfogadják és szeretik. Szívesen tölti idejét barátai társaságában és családjával; sokat olvas, gitározik, zenét hallgat, rajzol. A celldömölki KMKK rajzpályázatain többször nyert különdíjat. A gimnázium évei alatt kezdett el a magyar jelnyelvet tanulni, az alapszintből sikeresen levizsgázott, ezt szeretné folytatni. Idén szerezte meg az angol középfokú nyelvvizsgát.

A következő félévben a gyakorlatot az Alkohol és Drogambulancián szeretné eltölteni, tervezi, hogy a diploma megszerzése után addiktológiai konzultánsként tanul tovább a SOTE-n. Távolabbi tervei között szerepel a mediátori és gyógypedagógiai asszisztens ismeretek elsajátítása. Tavaly nyáron önkéntesként Németországban, Passauban idősek és sérült emberek gondozásában vett részt. Szeretne híd lenni a hallók és a hallássérültek között, szívesen dolgozna a SINOSZ valamelyik megyei klubjában.

A díjátadóról itt olvashat…

A 2016-os pályázati felhívás elérhető itt…