1951: Phonophor Alpha. Nagy teljesítményű elektroncsövek – közvetlenül a mellényzsebében

Már az 1920-as években gyors fejlődés jellemezte az erősítőtechnológiát: jobb teljesítményt értek el kisebb energiafelhasználással, kevesebb zajjal és torzításmentes hanggal a magas frekvenciákon. Világossá vált, hogy a hagyományos elektromos hangerősítésen túl az elektroncsövek számos előnnyel rendelkeznek. A kor mérnökei azonban még nem ismerték a kicsi, hordozható csövek gyártásának a módját, ezért a második világháborút követő időszakig nem tudtak olyan könnyű és kicsi hallókészülékeket gyártani, amelyekbe beépíthették volna az új technológia előnyeit. Fortiphon és Phonophor Alpha zsebhallókészülékeivel elsőként a Siemensnek sikerült elérnie ezt a hatalmas ugrást a hallókészülék-technológiában.

Phonophor-Alpha_pocket-size-1951_458x619px

Phonophor Alpha, 1953

A telefontechnológián alapuló elektromos hallókészülékek elérték a felhasználhatóság határait. Jobb erősítésre volt szükség. A magas frekvenciák rendkívül fontosak a beszédátvitelben, a hangminőség viszont a meglévő technológián múlik. Amikor még hagyományos szénmikrofonokat használtak, a magasabb erősítés problémát jelentett: a beszéd ugyan hangosabban szólt a fülhallgatókban, de torzítottan. Ezt a problémát a miniatűr csövek és a kristálymikrofonok kombinációja oldotta meg. Az új technológia azt is lehetővé tette, hogy kisebb és nagyobb teljesítményű hallókészülékeket építsenek. Az 1940-es évek vége felé kezdte meg a Siemens világújdonságnak számító zsebhallókészüléke, a Fortiphon forgalmazását. Pár évvel később fejlesztette ki a cég a hasonló formatervezésű, de még nagyobb teljesítményű Phonophor Alpha készüléket.

A második világháború előtt a Fortiphone nevű cég értékesítette a Siemens hallókészülékeket az Egyesült Királyságban. 1949 kezdetén a szerepek rövid időn belül felcserélődtek: a Siemens forgalmazta a Fortiphone készüléket a német piacon. Az USA-ban és Angliában kifejlesztett miniatűr csövek nem voltak elérhetők a háború utáni Németországban. A Siemens 1951-ben dobta piacra az első ilyen típusú, saját fejlesztésű hallókészülékét, a Phonophor Alphát.

Mindkét hallókészülék felhasználta az új technológia előnyeit. Három nagy teljesítményű elektroncsövet használtak erősítőként, amelyek mindegyike kb. fele olyan hosszú volt, mint egy fából készült gyufaszál. A kristálymikrofonnal felszerelt eszközök jóval tisztább hangminőséget biztosítottak. Különösen a magas frekvenciákon volt ez szembetűnő, amelyek kulcsfontosságúak a mássalhangzók és a teljes szótagok pontos visszaadásában. A Phonophor Alpha több mint 250 részből állt, de még így is csupán 175 grammot nyomott és még majdnem olyan kicsi volt, mint egy csomag cigaretta. A két szinkronizált „zsebhallókészülék”, az Alpha és a Fortiphon a ruházat alatt is hordható volt, hiszen a készülékeket könnyen a mellényzsebébe csúsztathatta viselője.

Bőrszín árnyalatú fülhallgatók és ugyanolyan színű vezetékek segítettek ezeket a hallókészülékeket még diszkrétebbé tenni. A fülhallgatók különböző méretben álltak rendelkezésre. Ha a készülékviselő hallójárata nagyon eltért az átlagos formától, lenyomatot vettek róla és elkészítették a személyre szabott fülhallgatót. A Phonophor Alphát kifejezetten egyszerű használatra tervezték: egy apró tárcsát használtak a készülék be/kikapcsolására és a hangerő beállítására, valamint a ház oldalán egy lapos csúszkát a két frekvenciaválasz beállítására a kívánt hangszín eléréséhez.